HTML

Über uns

Blog az osztrák futballról, mert érdekes, mert hasonlít a magyarra, illetve mégis nagyon nem. Bécsi nagymenők, salzburgi és kanadai milliárdosok, falusi kiscsapatok, nőcsábász csatárok, botcsinálta sztárok.

Szurkoljunk az Eb magyarjainak, akik a mienkénél is rosszabb csapattal lehetnek ott, amit velünk akartak megrendezni.

Friss topikok

Linkblog

Nem bírtak Bodnárék Sáfárékkal

2009.03.22. 22:26 Lichtenstein Lajos

A Bundesliga 27. fordulójának vasárnapra maradt rangadóján a Red Bull Salzburg hiába szerezte meg a vezetést az Austria Wien pályáján, a hajrában csak a döntetlen jött össze a listavezetőnek.

A meccset mindkét csapat magyarja végigjátszotta. A hazaiak kapujában Sáfár Szabolcs nagyokat védett, a vendégeknél pedig Bodnár László avolt többször is távolról veszélyes honfitársa kapujára.

A vezetést nem meglepő módon a szezonbeli 33. gólját lövő Marc Janko szerezte meg a Red Bullnak egy kipattanóból kb. 11 méterről. (A labda nem Sáfárról, hanem a csapatkapitány Blanchard-ról pattant a salzburgi elé.)

A választ a végén adta meg az agilis Diabang, aki nem akart elesni a védők mellett. Az Austria-csatár csereként állt be.

A meccs egyébként két ellentétes félidőt hozott: a szünet előtt a Salzburgnál volt többet a labda, a második félidőben a győzelemért mindent mozgósító Austria uralta a játékot.

FK Austria Wien - Red Bull Salzburg 1:1 (0:1)
Franz-Horr-Stadion, 11923, Vezette: Drabek
Austria: Safar - Standfest, Bak, Dragovic, Suttner (69. Krammer) - Sulimani, Blanchard (81. Hattenberger), Acimovic, Sun - Topic (61. Diabang), Okotie
Salzburg: Gustafsson - Bodnar, Sekagya, Gercaliu, Ulmer - Pitak (62. Vonlanthen), Aufhauser, Boussaidi - Nelisse (86. Ngwat-Mahop), Tchoyi - Janko (73. Zickler)
Góllövők: 0:1 (43.) Janko, 1:1 (84.) Diabang

Szólj hozzá!

Címkék: bundesliga red bull salzburg austria

Adriaansénak még nincs ajánlata

2009.03.22. 15:58 Lichtenstein Lajos

A Bundesligában élen álló Red Bull Salzburg (Bodnár László csapata) edzőjét, a holland Co Adriaansét tartják hazája lapjai a legesélyesebbnek, hogy a PSV Eindhoven (Dzsudzsák Balázs együttese) következő edzője legyen. Az Ausztriában nyár óta dolgozó Adriaanse szerint még nem keresték Eindhovenből, viszont a Red Bull vezetői sem marasztalták egyelőre a következő szezonra. A 61 éves holland az osztrák sajtóban több helyen is kifejtette, jól érzi magát mostani helyén, szerinte jók a feltételek, a játékosok alkalmasak rá, hogy megnyerjék a bajnokságot, de a PSV-t edzeni érdekes feladat lenne.

Szólj hozzá!

Címkék: red bull salzburg bodnár lászló co adriaanse

Megint edzőt vált a Linz

2009.03.22. 14:04 Lichtenstein Lajos

A szezonban másodszor is edzőt váltott a Linzer ASK. Az október óta a klubmenedzseri funkció mellett az edzőséget is vivő Klaus Lindenberger visszatér eredeti funkciójához. Ő Andrej Panadictől vette át a posztot, kevés sikerrel járt: 13 meccsen egyszer győztek Ivo Vasticék, háromszor döntetleneztek és mindössze egyszer nyertek. Ezalatt a hatodik helyről a nyolcadikra esett vissza, de még 11 pont előnye van a kieső helyen álló Mattersburggal szemben. Lindenberger lemondásához a pénteki, Kapfenberg elleni 1-4 volt az utolsó lökés. A tízcsapatos Bundesligában eddig csak az Altach váltott edzőt, igaz kétszer is.

Szólj hozzá!

Címkék: bundesliga linzer ask lask

Pusztaival kapott ki a Kärnten a Rapidtól

2009.03.22. 00:14 Lichtenstein Lajos

Az osztrák bajnokság 27. fordulójában:

Austria Kelag Kärnten-Rapid Wien 1-3 (0-2)
Gól: Thiago, ill. Hoffer (20.,45.), Maierhofer (53.)
A hazai csapatban Pusztai Olivér végig a pályán volt és ezalatt egy sárgalapot is begyűjtött reklamálásért.

Kapfenberg-Linzer ASK 4-1 (1-0)
Ried-Altach 3-2 (0-1)
Kiállítva: Ousman (Altach, 40.)
Sturm Graz-Mattersburg 1-0 (0-0)
Kiállítva: Velicky (Mattersburg, 41.)

Vasárnap: Austria Wien (Sáfár Szabolcs)-Red Bull Salzburg (Bodnár László)

Jelenlegi állás: 1. Salzburg 58, 2. Rapid 54, 3. Austria 49, 4. Sturm 46, 5. Kärnten 40, 6. Ried 40, 7. Kapfenberg 27, 8. Linz 27, 9. Altach 17, 10. Mattersburg 16

Szólj hozzá!

Címkék: bundesliga

Abbahagyhatja a petárdával megsebesített kapus

2008.09.09. 13:30 Lichtenstein Lajos

A reméltnél nehezebben gyógyul az augusztus végi, Rapid-Austria rangadón a vendégszektorból petárdával megsebesített Georg Koch. A Rapid nyáron igazolt 36 éves kapusa továbbra is egyensúlyi problémákkal küzd, a füle zúg, így egyelőre biztosan nem térhet vissza. Eközben a botrányért megbüntették mindkét csapatot.

Szólj hozzá!

Címkék: botrány rapid austria

Hihetetlen győzelmet arattak az osztrákok

2008.09.06. 22:51 Lichtenstein Lajos

Az Európa-bajnokságon a lelkes kívülálló szerepét betöltő osztrák válogatott első vb-selejtezőjén 3-1-re megverte a két éve világbajnoki döntős Franciaországot.

1 komment

Címkék: válogatott vb selejtezők

Mégsem bontják vissza a klagenfurti Eb-stadiont

2008.09.05. 11:17 Lichtenstein Lajos

Újabbat csavartak a klagenfurti stadion eddig is szövevényes történetén a helyi politikusok. A tartományi főnök Jörg Haider és a város polgármestere bejelentették, a korábbi tervekkel ellentétben nem bontják vissza a harmincezres stadiont, csak kevesebb férőhely lesz benne. Szerintük mindennek a bécsi lobbi az oka.

Szólj hozzá!

Címkék: stadion európa bajnokság klagenfurt kärnten

Van mit bepótolni

2008.09.01. 22:34 Lichtenstein Lajos

Vége az olimpiának, a posztolimpiai fáradtságnak, úgyhogy az egyszemélyes blog újraindul. Az áttekinthetsőség miatt a korábbi események most külön posztokban lesz a korábbi eseményekről, visszadátumozva.

Szólj hozzá!

Címkék: szolgálati közlemény

Petárda sebesítette meg a Rapid kapusát

2008.08.25. 14:56 Lichtenstein Lajos

A 286. bécsi rangadót lejátszották, de ez kizárólag Thomas Steiner játékvezetőnek köszönhető. Annak ellenére tovább engedte a Rapid-Austria bajnokit, hogy a vendégszurkolók petárdája az ötödik percben megsebesítette a hazaiak kapusát, Georg Kochot. A meccset egyébként a hazaiak nyerték 3-0-ra.

Szólj hozzá!

Címkék: botrány bundesliga rapid austria

Bundesliga: a botrányon kívül is játszottak

2008.08.24. 19:34 Lichtenstein Lajos

A Rapid-Austrián történt kapustámadáson kívül is voltak meccsek a hetedik fordulóban a Bundesligában, nagyobb meglepetések nélkül.

A Salzburg nyögvenyelősen győzött a Ried ellen. A Kärnten elkezdte gyújteni a pontokat, a beragadt Altachot verte 3-0-ra idegenben. A Sturm tartotta a formáját és 2-0-ra győzött a belassuló Linz ellen. Az otthon masszív Mattersburg 2-1-re múlta felül Kapfenberget.

Altach-Kärnten 0-3
Salzburg-Ried 2-1
Sturm-Linz 2-0
Mattersburg-Kapfenberg 2-1
Rapid-Austria 3-0

Szólj hozzá!

Válogatott: az olaszok megint segítettek

2008.08.20. 19:01 Lichtenstein Lajos

Az Eb és a vébéselejtezők közötti egyetlen barátságos meccsen mindenféleképp meglepő eredmény született. Nizzában, Karel Brückner, illetve Marcello Lippi bemutatkozó meccsén 2-2-es döntetlen született.

Az osztrákoknál új, az olaszoknál visszatérő volt a kapitány. Az osztrákok meglepték a barátságos meccsen lazsálni hajlamos világbajnokokat, elég a magyarok elleni, nekünk szenzációs emlékű 3-1-es tavalyi győzelemre gondolni.

Most is ez történt. Az olaszok nem izgatták magukat, így előbb Emanuel Pogatetz, majd a válogatottba utólag behívott Marc Janko  volt eredményes. Az utóbbi egy lefejelt labdát kapásból lőtt a kapuba. Az olaszok két könnyű góllal egyenlítettek, az előbbit még a szünet előtt hozták össze, utóbbit meg a félidőben becserélt kapus, Ramazan Özcan méretes potyája volt.

A jó játékkal elért döntetlen bíztató lehet az osztrákoknak, a magyar válogatott példája alapján viszont sokat nem ér az olaszok elleni siker.

Szólj hozzá!

Címkék: válogatott

Az Altach akar még egy öreg brazilt

2008.08.18. 12:57 Lichtenstein Lajos

A már visszavonult Ze Elias reaktiválása után a vorarlbergi kiscsapat újabb ismert brazil futballistát akar. A Werder Bremenben nagyszerű éveket eltöltő Ailton állítólag az Altachhoz tart.

Szólj hozzá!

Címkék: altach

A Red Bull már a főtáblán

2008.08.16. 20:56 Lichtenstein Lajos

A salzburgiak ellenállhatatlanok az UEFA-kupában. Az örmény Banants összesítésbeli 10-0-s legyőzése után a második selejtezőkörben a lett Suduvát intézték el.

Szólj hozzá!

Címkék: uefa kupa red bull salzburg

Tovább menetel a Sturm

2008.08.16. 20:52 Lichtenstein Lajos

Rövid beszámoló a két lejátszott hétközi kupameccsről. Vegyük előre a nagyobb meglepetést, azt hogy a listavezető Sturm 1-1-et tudott játszani a svájci FC Zürich otthonában.

Szólj hozzá!

Címkék: uefa kupa sturm

Csökkentett üzemmód

2008.08.16. 20:42 Lichtenstein Lajos

Így az olimpia felénél kénytelen vagyok belátni, hogy az általános terhelés miatt nehéz ide is érdemes dolgokat előállítani. Azért próbálok valamilyen alapvető hírszolgáltatást fenntartani, kevés szzöveggel, több információval.

Szólj hozzá!

Címkék: szolgálati közlemény

WIT-Austria: elmarad

2008.08.14. 08:17 Lichtenstein Lajos

Az európai futballszövetség (UEFA) kedden úgy döntött, nem rendezik meg csütörtökre kiírt WIT Tbiliszi-Austria Wien meccset az UEFA-kupa második selejtezőkörében.

Szólj hozzá!

Címkék: uefa kupa austria

Janko nem fér be a válogatottba

2008.08.12. 19:00 Lichtenstein Lajos

Kijelölte első keretét az osztrák válogatott új kapitánya, Karel Brückner. A cseh elismerte, nem egyedül hozta meg a döntéseket, a két segítővel, Jan Kociannal és Andi Herzoggal közös volt a munka. Csak egy kisebb meglepetést sikerült összehozni.

Szólj hozzá!

Címkék: válogatott

Szórakoztak az Austriával

2008.08.12. 11:07 Lichtenstein Lajos

Az európai szövetség húzta a döntést arról, hol játsszák a csütörtöki WIT-Austria UEFA-kupameccset, amelynek a grúz-orosz háború miatt kellett új helyszínt keresni.

Szólj hozzá!

Címkék: uefa kupa austria

Már nem veretlen a Salzburg

2008.08.11. 21:57 Lichtenstein Lajos

Vasárnap a másik bécsi klub, az Austria is emlékzetes meccset játszott. A szezont rosszul kezdő lilák 3-2-vel győzték le először a szezonban a legfőbb bajnokesélyes Red Bull Salzburgot. A győztes gól az utolsó pillanatban esett.

Szólj hozzá!

Címkék: bundesliga red bull salzburg austria

Ilyen gólokat az anyám is tudott volna lőni

2008.08.11. 15:59 Lichtenstein Lajos

A márciusi salzburgi hetes után újra szétlőtte aktuális ellenfelét a Rapid Wien. Most Altachban győztek a zöldek 7-2-re, a válogatott Jimmy Hoffer négy gólig és két gólpasszig jutott a hatodik fordulóban rendezett meccsen. A hazai védők ha sajátosan is, de belátták, benne voltak a blamában. Ráadásul a Rapid a tavaszi meccsen történtekért is elégtételt vett így.

Szólj hozzá!

Címkék: bundesliga rapid altach

Grúziában nem lesz meccs

2008.08.09. 09:19 Lichtenstein Lajos

Ausztriában is van hatása annak, hogy Grúzia olyan szimpatikus módon épp az olimpiai megnyitó napján kezdett háborúba. Az Austria Wien csütörtökön Tbilisziben játszott volna, de nem fog.

Szólj hozzá!

Címkék: uefa kupa austria

Meglepődtem az iramon

2008.08.08. 06:46 Lichtenstein Lajos

"Szenzációs igazolások a vadkeleten” – így vezette fel az osztrák hetilap, a Sportzeitung a harmadosztályú bajnokság keleti csoportjának új szezonját. Az újság a legnagyobb húzásnak az Ostbahn XI friss szerzeménye, a 33-szoros magyar válogatott Horváth Ferenc megszerzését nevezte.

Szólj hozzá!

Címkék: magyarok idegenlégiós regionalliga

Kiesett a BL-selejtezőben a Rapid

2008.08.07. 08:25 Lichtenstein Lajos

A bajnoknak sikerült egy sajátos bravúr, első osztrák csapatként nem tudott továbblépni a Bajnokok Ligája selejtezőjének második köréből.

Szólj hozzá!

Címkék: bajnokok ligája rapid

Manninger a Juventusé

2008.08.06. 13:42 Lichtenstein Lajos

A válogatott 31 éves kapusa állomásokban gazdag pályafutása újabb klubjához érkezett, miután néhány hétig az Udinese játékosa volt.

Szólj hozzá!

Címkék: válogatott idegenlégiós

Bombameglepetés, BL-blama, bajnokság

2008.08.06. 09:16 Lichtenstein Lajos

Akkor egy gyors összefoglaló az elmúlt bő két hét történéseiről, jobbára röviden és címszavakban, csak azért, hogy minden le legyen dokumentálva.

Szólj hozzá!

Címkék: bundesliga válogatott red bull salzburg kapitánykérdés rapid austria

süti beállítások módosítása