Kellett egyet aludni erre a horrormeccsre, hogy egy kicsit tárgyilagosan tudjak értékelni. Hősies vereség volt, egy szánalmas, nagyképű horvát válogatott ellen, amelynek kapitánya a meccs előtt magabiztosan azt ígérte, hogy ellenőrizni és uralni fogják a játékot. Ehhez képest hatvan percig lélekszakadva védekeztek. De nézzük bővebben.
Alig, hogy elkezdődött a mérkőzés, a bal oldalon megkeverték a horvátok a védelmet, előbb Luka Modric forgata össze-vissza Martin Stranzlt, aztán meg Mladen Petric indult meg Rene Aufhauser mellett. Utóbbi a meccs további részében is lassan, körülményesen mozgott, most pedig egyértelműen elkésve, szabálytalanul lépett be Petricnek. A Borussia csatárának nem kellett mondani, hogy essen el, Aufhauser még hozzá sem ért már kocogtak össze a térdei. Persze, egy tizenegyeshez el kell esni, ez a szabálytalanság meg büntetőt ért, sajnos. Luka Modric nem hibázott. Sajnos.
Ami ezután következett, az nagyrészt a hősköltemény kategóriába tartozik. Szögezzük le, a blog írója sem teljesen elmebeteg, így tudja, hogy Eb-szinten az osztrák csapat vasárnapi teljesítménye a gyermeteg hibáival elég keveset ér. DE: a világranglista 92. helyezettjéről van szó, arról a csapatról, amely 2005 októbere, az Észak-Írország elleni 2-0-s vb-selejtező óta nem nyert tétmeccset. A mindenki által lesajnált Ausztriáról, akit még egyes osztrákok is visszahívtak volna a tornáról.
Az első félidő első felében bénultak voltak Andreas Ivanschitzék, a tizenegyes okozta sokk, nem hagyta őket kibontakozni. A 98-as vébéharmadik fölénye ekkor nyomasztó volt, 63 százalékban birtokolták a labdát. A horvátok szép fokozatosan törődtek bele szerencséjükbe és belátták, nem érdemes focizniuk.
Elég volt lezárni a széleket, középen hagyni próbálkozni a hazaiakat. Szinte a vonalakig húzták ki a védekezést, kijött a belső középpályások nagy fogyatékossága, a sztárolt Ivanschitz ismét bebizonyította, kreativitása nemzetközi szinten korlátozott. Ráadásul a büntetőnél sárgalapig reklamáló Emanuel Pogatetz odakönyökölt Ivica Olicsnak, ha kiállítják, senki nem szólhatott volna egy szót sem.
A védelem gyenge volt, Pogatetz durvaságba hajló keménységgel próbálta ellensúlyozni fogyatékosságait, Prödl határozott volt, mégis többször lemaradt, talán Stranzl hozta a tőle elvárhatót.
Félóra után kezdett valami derengeni, egyre inkább a hazaiak kezébe csúszott az irányítás. Az első helyzetek is ekkor jöttek. Martin Harnik lépett ki Aufhauser átadásával, beadott, de a labdát kivágták a védők. A jobb oldalon játszó Harnik volt a két ék közül az értékelhető, Roland Linz tökéletesen igazolta a portréjának címét. A vízipisztolyos babaarcú gyilkos hetvenhárom perc alatt az égvilágon semmit sem mutatott.
A fordulás után egyértelmű lett a hazaiak fölénye. Főleg a hatvanadik perctől kezdődött a nyomasztás. A majdnem 39 éves Ivica Vastic megint felrázta csapatát és megmutatta, miért nem nagy játékos Ivanschitz. Pont arra volt képes, amit Hickersberger kapitány hiányol az irányítóból: tudott ritmust váltani és ezzel átjátszani a horvát középpályát. A másik nagy nyereség Ümit Korkmaz beállása volt. A harmadszor válogatott török-osztrák a bal oldalon a teljesen súlytalan Ronald Gercaliut váltotta és hihetetlen lendülettel ment előre. A harmadik csere, sokak által lesajnált Roman Kienast is igazolta beállítását, a 93. percben majdnem befejelte az egyenlítést.
A vége vereség lett. Fájdalmas, de szép vereség, mert egy rutintalan csapat mindent kiadott magából. Lehet ez sokkal jobb is a folytatásra. De erről is szólunk még.
