Ez egy vezérszurkolói blog, érdemes azért egy-két dolgot tisztázni az alapállással kapcsolatban. Nem úgy megy az, hogy csak úgy lengetjük a zászlót, kell ide ideológiai alapozás is.
Azért nem zavaros világnézeti fejtegetés jön most. Arról van szó, hogy egy ilyen lelkesítő-hergelő írásfolyamot alapjában véve az elvakult drukker alapállásával kellene végigdarálni. Na, az itt nem lesz. Nem megy, azért. Alkatilag, meg ideológiailag sem, meg a körülmények fennfrogása miatt sem.
Mivel nem születtem osztráknak ezért elképzelhetetlen az együgyű és feltétlen lelkesedés a világranglistán Magyarország mögött negyven hellyel álló csapatnak. Persze úgy viccesebb lenne ez a blog, de hát azt legfeljeebb órákg bírnám, hetekig biztosan nem.
Választhatnám a gúny és a lekicsinylés hatásos eszközeit, mintegy inverz szurkolói blogot létrehozva. Az sem szórakoztatna sokáig, engem sem, másokat sem.
Más a taktikám. A távolságtartó, a valósággal valamilyen szinten kapcsolatot tartó tálalás. Persze a kollégák már így is elvakult piros-fehér-piros ultrának tartanak, mert kijelentettem, hogy nem biztos, hogy pont és rúgott gól nélkül esik ki a Nationalteam.
Hanem az ismeretekre alapozom a lelkesítést: ha minél jobban ismerünk valamit, annál joban tud minket magával ragadni. Remélem, sikerül.
Szurkolási filozófia
2008.06.06. 23:39 Lichtenstein Lajos
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://sogorok.blog.hu/api/trackback/id/tr88507616
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.